Ébredések ideje

Egy szándékosan tönkretett országban élünk évek óta. A Fidesz krízisek kezelésében egyáltalán nem jó. Csak agymosó propagandájukat, primitív üzeneteiket fogalmazzák meg ügyesen. A kormány emberi, gazdasági problémákat nem tud és nem is akar megoldani.
Az utóbbi hónapokban azonban előre nem kiszámítható események kavarták fel a közéletet. Ezeknek kevés visszhangja lett volna, ha a szűk elit, a középosztály gyarapodna. De amikor még a burokban élő emberek is érzik, hogy nem megy annyira jól nekik, akkor fogékonnyá válnak a társadalmi témákra.

Ekkor lép a színre Magyar Péter. Ő helyette persze bárki lehetne, aki veszi a fáradtságot és bejárja a vidéket, miközben egy kisteherautó platóján állva mondja el azt, amit eddig is tudtunk: Magyarország romokban hever és lassan elnéptelenedik.
Ezeknek a pillanatoknak a különlegessége abban rejlik, hogy valamiért az ő szájából hitelesen hangzik mindez. Miért? Azért, mert nem óriásplakátokon szítja a gyűlöletet. Nem riogatja a népet hazugságokkal, hanem személyesen kiáll a tömeg elé és elmond egy beszédet, amit meggyőzően tud előadni.

 
Megszűnő közszolgáltatások: hét hete nincs gyermeksebészeti és traumatológiai ellátás Szegeden - kép: szeged365.hu

Ehhez képest nézzük meg, mit csinál Orbán Viktor! Egy magtárban rúgja be a kampányt, titokban a saját hívei előtt. Nem lehet tudni, hogy hol fog fellépni. Rejtőzködik az emberek elől, mert fél, nehogy felelősségre vonják. Nem akarja, hogy megkérdezzék tőle, mikor döntötte el, hogy nem foglalkozik többé senkivel és semmivel, hiszen csak a hatalmon maradás érdekli.
Az önjelölt biztonsági őrök, vagy a fanatikus fideszes rajongók távol tartják Orbántól a kérdezőket és az újságírókat. Vele nem lehet interjút készíteni, ő nem válaszol és nem is vitatkozik. Ez a mentalitás eléggé visszataszító.

És nagyjából ennyi a „Magyar Péter jelenség” titka. Egyébként semmi rendkívüli. A Tisza Párt politikusának szerencséje van, hogy Magyarországon megélhetési válság van, és ezzel egy időben pattannak ki olyan bicskanyitogató ügyek, mint például a kegyelmi botrány.

Amikor a családoknak kevesebb krumplis tészta jut az asztalra (hiába dolgoznak), akkor elkezdenek érezni, gondolkodni: ilyenkor eljön az ébredések ideje.
Feladják önzőségüket, megnyílnak, és szociálisan érzékenyek lesznek. Kilépnek a rózsaszín ködből, a kábultságból, a céltalan közömbösségből. Politikailag aktív polgárokká válnak. És ez a Fidesz veszte, mert ők el fognak menni szavazni.

Persze nem szabad naivnak, vagy túlzottan optimistának lenni. A közvélemény kutatások szerint mindez egyelőre kevés lesz. Június 10-én is a Fidesz által kiépített NER zsarnokságában fogunk új napot kezdeni. A parlamenti kétharmad a helyén lesz.
Mégis más lesz tisztában lenni azzal, hogy nem kellene teljesen hülyének nézni a magyar választókat. Más lesz tudni azt, hogy nem kellett volna lenézni a vidéki embereket - akik a Fidesz szerint csak arra jók, hogy békébe csomagolt háborús pszichózissal rettegésben tartsák őket.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések