Fudani csípős csirkefalatok és "Orbán takarodj!" újra a pesti utcákon

Tegnap volt a járványügyi intézkedések feloldását követő első nagyobb tüntetés Budapest utcáin a kínai egyetem és úgy általában a kormány és rendszere ellen. Mint ismert, a Fidesz korábbi ígéretét meghazudtolva a magyar Diákváros helyett egy kínai elitképző egyetemet tervez felépíteni 500 milliárd forintos kínai hitelből az adófizetők pénzén.

Negyed négykor értem gyalogosan a hivatalos gyülekező helyszínre: kellemes nyári idő, napsütés és sárga láthatósági mellényes szervezők. Csak lassan szállingóznak a résztvevők. Kevés emberre annyi rendőr, készenléti zsaru, kamerás rabszállító és műveleti egységek, mintha legalábbis valaki terrortámadást tervezne ide. Nem baj, legalább biztonságban érzem magam.

Bár még nem kaptam meg az igazolványt, oltási papírom már van, ezért megpróbáltam bejutni az oltottakhoz. Vannak, akik úgy oldják meg, hogy suttyomban bebújnak a szalag alatt, én lobogtatom a pecsétes iratot – nem, nem, védettségi kártya kellene, vagy mobilapplikáció.

kép: budapestkornyeke.hu

Karámba terelnek az oltatlanok közé az Andrássy út oldalsó szervizútjára. Itt várunk szalaggal bekerítve 45 percig, mert nincs „veszettségi igazolványunk”. Eközben olyan diadalittasan érkezik meg Fekete-Győr András középen Momentumos zászlók között, mintha maga Napóleon lovagolna be hadvezéreivel a Hősök terére.

Lassacskán a kártya nélküli csoport is felduzzad: jönnek doboló, raszta hipszterek, melósok, nyugdíjasok és fanatikus, kiabáló tüntetők.

A védett, oltott fősereg negyven perc késéssel indul. Nekünk még várni kell, nehogy belekössenek a szervezésbe a rendőrök. Én végül a molinót tartó elővédhez csatlakozom. Felszabadult érzés, magabiztosan sétálunk az Oktogon felé, sípszó – zene füleimnek.

kép: hvg.hu

Váratlan fordulat: oldalt leelőzzük a középen menetelőket, arra járók, kerékpárosok is csapódnak hozzánk. Így szabad az út a középen haladó tömeg felé, mert lehagytuk a sárga mellényes szervezőket, akik távol tartanának minket. „Légy szíves ne oldalról, hanem hátulról csatlakozzatok a vonulókhoz!” – hangzik a megafonokból. Ennyi volt bejutni, túl messze vannak.

Útközben beugrom egy boltba. Szomjas vagyok, ezért jeges kávét és ásványvizet veszek. Mire kijövök újra hátulról tudok csak csatlakozni.

Sok tábla felirattal. „Never forget Tiananmen” és micimackós transzparensek: utalás a kínaiakra és a kommunista pártra, Mészáros Lőrinc karikatúrák tömkelege.
A Deák térnél aztán kiválok a demonstrációból - mára elég volt. A beszédeket és a sajtófotókat majd utólag megnézem. Remélem, ott fogok mosolyogni én is valamelyiken.

kép: index.hu




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések