Működésképtelen tőke

Nem értem, hogy a kormány miért egy olyan emberre bízza a gazdaságot, akit kirúgtak a nemzeti bankból, nyilván nem ok nélkül. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az utóbbi hónapokban úgy látszik, újra le akarja tenni kisdoktori vizsgáját, és ez semmi jóval nem kecsegtet. Szóval vannak nagy ötletek, megy a kontár gányolás.

A miniszter talán egy könyvben olvashatta, hogy be kell csalogatni a működőtőkét. Ez önmagában véve helyes, ugyanakkor csak ebből megoldani Magyarország pénzügyi gondjait így nem lehet. Mit kell finanszírozni, mihez kellene a pénz? Az államadósságot, amiből elég tetemeset halmozott fel a Fidesz. A Pénzügyminisztérium saját összesítése szerint 2 105,2 milliárd forint volt a kölcsönökre fizetett állami kamatkiadás 2022-ben. Az előrejelzés ennek növekedését mutatja.

Neki is biztos le kellett mondania valamiről a gyenge forint miatt
kép: index.hu

Az Európai Unió úgy látszik, eladósodott félig-meddig diktatúráknak nem szívesen fizet, ezért kellett kitalálni az akkumulátorgyárakat. Építkezések lesznek, és aztán, aztán mi lesz? A kínai multikkal ugyanaz a baj, mint ami a kormány baja az Audival, vagy az Aldival: ki is viszik a tőkét nyereség formájában. Nehogy azt képzelje valaki, hogy ezek emberbaráti szeretetből építenek ide nekünk gyárakat. Ami ennél is nagyobb baj, hogy egy XXI. századi akkumulátorgyár két alkalmazottnak fog munkát adni: a biztonsági őrnek és a kutyájának. Most még kellenek vendégmunkások is hozzá. Tíz év múlva majd nem kellenek.

Gazdaságpolitikai fordulatra van szükség

Az ember joggal teszi fel a kérdést, hogyha csak a gyárakra nem lehet alapozni egy egész ország fejlődését, akkor mire lehet?

Nos, ha nem az a cél, hogy Moldova, esetleg egy elszigetelt szibériai régió útjára lépjen Magyarország, a szakembereknek vannak javaslataik. Újra megpróbálni úgy kormányozni, mintha ebben az országban demokrácia lenne, törvény előtti egyenlőség, kevesebb korrupció meg ilyenek. Politikailag kényelmetlen, szokatlan tudom - de meg kéne próbálni. És akkor nem menekülne el innét a nyugati tőke – meg minden normális ember. Nem lenne gazdasági kiszolgáltatottság, infláció, szegénység, kevés adóbevétel és környezetszennyezés.

Infláció

Egy bizonyos szint felett az infláció is egyfajta államcsődnek számít. Tudom, nem ez van a tankönyvekben, ez csak vélemény. Mivel valószínűleg még Nagy Márton is megértette, hogy az államadósságot nem tudják másképp visszafizetni, ezért megpróbálják a forint árfolyamon keresztül „elinflálni” a felvett kölcsönöket. Ezt a kifejezést annak idején Bokros Lajos használta.

Igen ám, csak a leértékelődő forintba sokan beledöglenek. Újabban (egyfajta reformerként beállítva magát) a gazdasági miniszter felvetette, hogy mi lenne, ha elengednék a Magyar Nemzeti Bank 3%-os inflációs célját. Jelenleg is 20% feletti a pénzromlás üteme. Nem véletlen, hogy a világon mindenhol úgy van, hogy kijelölnek egy viszonyítási pontot, és a jegybank igyekszik tartani magát hozzá. Persze lehet ezen vitatkozni, de ha Nagy Márton komolyan gondolta, annak még súlyos következményei lehetnek.

Történelmi tanulság, hogy a magas infláció könnyen öngerjesztővé válik. A gazdasági környezet kiszámíthatósága megszűnik, nem lehet megalapozott beruházási és megtakarítási döntéseket hozni. Ráadásul a tartósan magas pénzromlás a legsérülékenyebb társadalmi csoportokat hozza a legnehezebb helyzetbe.

Hazugsággyár, új adók

Elképesztő adóemelésekbe kezd a kormány, és beröffentették a hazug propagandát is. Emelték a benzin jövedéki adóját "Brüsszel" miatt. Nem igaz. Olyan mértékben emelték, amit az unió sohasem kért, és eddig nem érdekelte "Brüsszelt" az, hogy túl alacsony. Ötszörösére, tízszeresére emelték az élelmiszerek csomagolása után fizetendő környezetvédelmi termékadót - ezt sem kérte "Brüsszel". Az ilyen dolgok miatt nem fog érdemben csökkenni az infláció.

Az Európai Unió pénze

A másik hülyeség, ami Nagy Márton fejéből kipattant: szokjunk le az uniós forrásokról, mert egyszer majd úgyis nettó befizetők leszünk. Nem leszünk azok. Magyarország belátható időn belül nem képes elérni azt a fejlettségi szintet, ami ezt indokolná – vagy talán soha. Ez is egy politikai blöff, azt jelenti, hogy lemondtak az EU-s forrásokról.

Idegenforgalom

Van még kiaknázatlan lehetőség a turizmusban, rengeteg adóbevétel származhatna belőle, mint például Horvátországban. A horvát kormány azonban mindent másképp csinál. Horvátország nemcsak papíron az európai közösség tagja. Bevezették az eurót, jobbak a gazdasági mutatóik – Orbán is ott szokott nyaralni.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések